Zend Róbert meghökkentően szellemes szókimondásával és leleményesen formaújító ötletességével egy különleges helyet vájt ki magának a kanadai magyar irodalom talajában. A rendkívüli sokoldalúság jellemezte őt; szeretett kipróbálni új formákat és kísérletezni új műfajokkal.
Sándor Ilona írása
Nagy hangsúlyt fektetett a vizuális formaköltészetre. Írt konkrét verseket, képverseket, kollázsokat, hangköltészeti alkotásokat. Szabadversei, prózaszerű költeményei domináns helyet foglaltak el az írói-költői életművében. Művészetében, irodalmi munkáiban megtalálhatóak az avantgárd sajátos jegyei, de nem szerette a cimkézést, a kategóriákba való besorolást. Ezeket szűk behatárolásnak tekintette. Írásait olvasva úgy tűnik, hogy kitolta a határokat a határtalanságba és így a kozmosz világában érezte jól magát.
A Zend Róbert című és kezdetű önéletrajzi írása, melyet 1980-ben, halála előtt öt évvel fogalmazott meg, az önéletrajzi írás műfajának nem a szokványos formáját követi, hiszen önmagáról egyesszám harmadik személyben ír. Ez az írói fogás nagyban hozzájárul az írás gúnyos hangneméhez, fanyar humorához. Rögtön az elején megindokolja azt, hogy miért nem érdemes megírnia az önéletrajzát, ugyanis ami lényeges, azt vagy már megírta vagy pedig meg fogja írni a ‘verseiben’, ‘novelláiban’, ‘humoreszkjeiben’, ‘komoreszkjeiben’ és ‘regényeiben’. Később megjegyzi komolynak tűnő komolytalansággal vagy inkább komolytalanságnak tűnő komolysággal: “A Magyar Élet, a Torontói Tükör, a Menóra, a Szivárvány, a Képes Világhíradó és az Irodalmi Újság hasábjain igen szórványosan közölt írásaival Zendnek sikerült az emigráns magyar irodalom egyik legkevésbé ismert alakjává küzdenie le magát.” A befejezésnél pedig bocsánatot kér az olvasótól, hogy önéletrajzához nem tudja megadni a halála dátumát.
A Hazám törve kettővel című 1991-ben kiadott posztumusz kötetben olyan versek és prózai írások kaptak helyet, melyek legtöbbjében az emigráns élethelyzet megosztott kettőssége rezonál. A kötetet még maga Zend Róbert tervezte meg. A könyv legelején lévő Az olvasóhoz bevezetőben Zend Róbert azt fejtegeti, hogy nehéz volt meghatároznia a könyv műfaját, hiszen a kötet sokféle írásból tevődik össze. Bizonyos értelemben az egyszerre ‘verseskönyv’, ‘napló’, ‘útleírás’, ‘regény’, ‘tudományos értekezés’és ‘töredék’, de a kötet műfaji beazonosításában mégsem ezek a legtalálóbb kategóriák. Zend szerint egy jobban odaillő meghatározás a ‘vegyessaláta’ elnevezés, csakhát ilyen műfajt ismeretei szerint nem jegyez az irodalmi lexikon.
Az említett könyvben, mely szerkezetileg hét kötetre osztódik, a kronológiai elrendezésű írások sokszínű és sokféle formában jelennek meg. A teljesség igénye nélkül csak néhány jellegzetes példát kiemelve, a kötetben helyet kapnak 4-4-3-3 soros rímtelen szonettek. Vannak haiku versek. A haiku eredetileg egy japán versforma, mely háromsoros, rímtelen és 5-7-5 elrendezésben 17 szótagszámból áll. Találunk rövid cselekvés-mozzanatokat összefűző, dinamikus sodrású vers-novellát, mely hangulatában a vers, cselekményes leírásában a próza elemeit ötvözi. Ilyen például az Egy hosszú nap címet viselő írás (134.-144.o). A vers és próza -mint ihletet adó forrás- összekapcsolása találóan jelenik meg a Két lány című versben (132. o.). A két lány alakjában akár a költői-írói megszólalás múzsáit is benne láthatjuk:
Jött a vers-lány könnyedén,
könnyed lebegéssel,
elé térdepeltem én,
szóltam rebegéssel,
vers-lány tovalebegett,
kezem-lábam reszketett,
szaladnék utána,
délibáb a lába.
Jött a pozsgás próza-lány,
megvetette ágyam,
vadul kunkorgott alám,
felhergelte vágyam,
továbbmenni szeretnék,
visszarángat, szeress még,
akármerre járnék,
követne mint árnyék.
Ez a vers azért is érdekes, mert Zend melléillesztette a vers hangzás-absztrakcióját, mely a Zing és Bög címet viseli (133.o.).
Tája valla lória,
minna zönge méze,
fáj a szálla glória,
inna dönge réze,
inga binga ringató,
cseng a bong a tinta hó,
hintaló a lépe,
tóvirágot tépe.
Gurga burga kurrogó,
szette vette atta,
borba-torba csurrogó,
itta otta vatta,
pozsga csokka valahány,
gyeri-gyúrja csobogány,
vaskos vartyos tormány,
karbunkos kotormány.
Hangköltészeti alkotások is helyet kapnak a kötetben. Erre egy példa a Pompei című (122.o), melyben a sajátos hangleíráson túl a központozásnak jut nagy szerep: a kis- és nagybetűs írásmódnak, az írásjelek alkalmazásának, a tagolás, a szünet, és a hangsúlyozás megjelölésének. Az utána következő vers (123.o) az óceán hullámait felkorbácsoló, tomboló vihar erejét és dúlását idézi fel szavakban, hangokban, és hangkombinációkban ugyancsak ráirányítva az olvasó figyelmét a központozásra.
Egy másik Az olvasóhoz intézett írásában, Zend beszámol arról, hogy foglalkozott vizuális, konkrét versekkel is. Ennek egyik behatása Andrej Voznyeszenszkij költőtől jött, akinek számos ilyen versét fordította angolra. Érdemes elolvasni-megnézni Zend Róbert Pirkadat című alkotásait (172.-177.o), melyek többféle nyelvi-formai alakban, vizuális-geometriai alakzatban jelennek meg. Zend Róbert költői leleményességét mutatja az, hogy nála nemcsak a gondolatok, érzések és jelenségek váltak hangokká, szavakká és képversekké, hanem ez fordítva is megtörtént. Lefordította például René Magritte szürrealista francia [belga] festő egyes képeit versre. A Magritte (1) rövid kétsoros versben ezt írta (161.o):
Levetem a lábam
mert fáj a cipőm
A konkrét verseknek egy másfajta megjelenítését adta vissza Zend Róbert az úgynevezett portréverseiben. Ezekben a verseiben a régi, hagyományos műfajt azzal újította meg, hogy az írások nem egy konkrét tárgynak a formáját utánozták, hanem egy elvont fogalomnak adták vissza a költő által elképzelt formáját. Vagyis ezek a portréversek nem a kiválasztott személyek arcát rajzolták meg, hanem azok belső jellembeli sajátosságait tükrözték vissza. Több portrévers olvasható a Hazám törve kettővel című könyv hatodik kötetében.
1993-ban lett kiadva a Fából vaskarikatúrák címet viselő másik posztumusz kötet, ez is, mint az előző, Cseke-Gál Anna és Botár Olivér szerkesztésében. Már a kötet címadó kifejezése megüti az olvasó fülét. Nem is véletlenül, hiszen Zend Róbert egy új műfajt mutat be, a Karandzsa műfaját. Ez pedig a karikatúra és a halandzsa sajátos keveréke. Itt rögtön eszünkbe jut, illetve Zend eszünkbe juttatja Karinthy Frigyest, hiszen humoros írásai, irodalmi karikatúrái, mint például az Így irtok ti jól ismertek a magyar olvasók előtt. Maga a ‘halandzsa’ szóalkotás is Karinthy nyelvi találmánya volt. Íly módon a Karandzsa műfajjal Zend elismeri az általa tisztelt nagy előd irodalmi érdemeit is (ezért is írja nagybetűvel a szót, hiszen benne van Karinthy nevének első szótagja).
A Karandzsa bemutatására Zend több forrásból merít: vannak ‘népieskedések’ és műköltészeti alkotások, magyar, kanadai-magyar, világirodalmi, valamint képzőművészeti és zenei ihletésű alkotások Karandzsái. Egy könnyed hangú játékos hangulatú Kalandzsa a Népmesés című (19.o.):
Kulipintyó,
kicsi ház,
Kerek Ferkó
furulyáz.
Zöld erdőben,
tekergőben,
topor törpe
hahotáz.
Ennél a műfajnál ismét kidomborodik Zend Róbertnek a formaköltészetre helyezett súlypontozása. Szerinte stílust lehet csak formával is utánozni, a mondanivaló kaphat másodlagos szerepet. Ha pedig itt-ott értelmes szavak is bekerülnek a szövegbe, az sem baj, hiszen azok segítenek a tartalmi értelmezésben, ha egyáltalán szó van valamiről az írásban.
Zend Róbert: Orientopolis (írógép art)
A Fából vaskarikatúrák után több mint két évtizeddel a közelmúltben jelent meg a Bibliai időkben éltünk című Zend legkiforrottabb írásaiból álló válogatás. A kötetben felsorakozó művek jól mutatják Zend irói-költői tehetségének sokszínűségét, valamint stílusának és témáinak műfaji-formai gazdagságát. A kötetben helyet kapnak humorral átitatott versek, mint például az Aranyszabályok című, vagy a sejtelmes-misztikus világot feltáró hosszabb írás, A fülke mögött, egészen a komorabb hangvételű, baljóslatú Bibliai [időkben éltünk] című robusztus költeményig. A Hazám törve kettővel kötetből ismert több alkotás újra előkerül ebben a válogatásban is.
A Bibliai [időkben éltünk] írás egy gigantikus terjedelmű prózaszerű költemény egyetlenegy hosszú, többszörösen összetett - és egymás mellé illesztett - mondatból áll. A vers egyik fontos üzenete az emberiség cselekedeteiben való közösségi és egyéni felelősségvállalás szerepe, mely a mi és az én hangjain szólal meg.
Miután az emberiség kiszakadt a természet harmóniájából, a ‘bibliai idők’ állapotából, önmaga ellen fordult önpusztítását előidézve. Az írás első és hosszabb részében a felsorolásokba sűrített romboló tettek hömpölyögve folynak olyannyira, hogy a pusztító erő feltartóztathatatlanná válik. A pusztító és elpusztított, ‘gyilkos-öngyilkos’ emberiséggel szemben az ‘emberi egyén’ tiltakozó hangja áll. Vele azonosítja magát a költő. A végítélet utáni újrateremtésben ott látjuk Ádámot, az első embert, és családját, és az általuk megtestesített folytonosság reményét.
Zend Róbert írasait olvasva meggyőződhetünk arról, hogy nagyon sok műfajban otthonosan mozgott, formai újításaival pedig kitolta az irodalmi tér dimenzióit. Verseiben, prózai alkotásaiban látunk valami különlegeset, valami mást, amit csak ő tudott: mindegyiken ugyanis ott van a félreismerhetetlen zendi névjegy.