Korábbi esszéimben beszámoltam a kanadai magyar irodalom számos témájáról: a költészet és széppróza modern törekvéseiről, irodalmunk két (magyar és angol nyelvű) dimeziójáról, költészetünk nemzedékbeli tagozódásáról, az angol nyelvű regényirodalomról és a kanadai magyar memoárirodalomról. Az alábbiakban vizsgáljuk meg a kanadai magyar költészetet stílusirányzati és tárgyi szempontból, s vizsgáljuk meg a kanadai környezetbeli hatásokat a költészetre.
MISKA JÁNOS írása
Műfaji elemzés
A kanadai magyar költők szívesen alkalmazzák az elfogadott irodalmi stílusirányzatok mondhatni minden válfaját, kezdve a klasszikus költészettől a nyugatosig, a szürrealista képzettől a népi misztikus irányzatig. Általában – hangsúlyozom, általában! – a korosztálytól függően. Mert vannak kivételek is, mint Tűz Tamás, aki gazdag pályája során végigvonult a hagyományostól a szürrealista és kísérletező stílusirányzatok mindegyikén.
Hagyományos magyar iskola
A derékhad majminden tagja, Németh Ernõ, Kristóf Sándor, Domokos Sándor, Csinger József kedvelte a klasszikus magyar versformát. Ez érthető is. Az olvasók nagy része gyönyörűséget talál ebben a költészeti irányzatban. Ez főleg verstani fegyelmezettségének s esztétikai megbízhatóságának tulajdonítható. Az említett költők eleget tesznek az irányzati elvárásoknak: a verstani szabályoknak. Verseiknek megvan a törvényszerű felépítése. Tárgyi szempontból megalkotnak egy-egy eseményt, kifejeznek egész, kerek gondolatokat, szép lírai kifejezésekkel. Megvan az iskolai rendszerük is. Soraik szabályos szótagszámokra épülnek, a sorvégek tökéletes rímekben feleselnek egymással, módszeres pontossággal. Kinek van problémája Németh Ernő ezen soraival:
A köveken virágok nyiltak,
piros virágok mindenütt;
Akik ott történelmet írtak,
vérrel írták le szent nevük.
Ezen verstani forma éltető eleme: a gondolatok kristálytiszta megjelenítése, a közérthető nyelvi kifejezés, s egy-egy téma mondhatni kerek történetbe való foglalása. Kristóf Sándor - a klasszikus költészet formai szabályai, helyes nyelvtani törvényei, szótagolás, rímelés, ritmus figyelembe vétele szerint - egész helyzetképet teremt “A stoikus imája című” versében:
Végül megkeressük az egyszerűt,
Széteső sokmindenben a rendet.
Közepes tengerében a kevés nagyszerűt,
Kakofónia helyett a csendet.
Érzelmek láza után az egész hűvösét,
Forró délután a hűsajkú estet,
Hol elkoptak már a gyermekmesék,
Mik nemlétező Óperenciát kerestek.
Nyugatos irányzat
A nyugatos-újholdas hagyomány hazánkban az 1908-ban elindított Nyugat, illetve az annak szellemiségét folytató Újhold című folyóiratról kapta nevét. Ez az egész századot meghatározó irányzat alapvetően esztétista volt. Nyugatra tekintő és mindenkor fogékony az európai modernség nem-avantgárd áramlataira. Ady Endre már pályája kezdetén, de főleg párizsi évei alatt észlelte a hagyományos klasszikus irányzat fogyatékosságait, a magyar ugar lehúzó hatását. Új módszereket hordozó költészetével - valamint társai, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kosztolányi, Móricz megújító munkásságával - indult a nyugatos irodalmi mozgalom első szakasza. Az irányzat azonban túllépett az esztétista értékek keretein. Az említett költők megalapozták a nemzeti elkötelezettségű és szociálisan érzékeny radikalizmust. Három szakasza volt ennek az áramlatnak. A kanadai magyarok a harmadik szakaszba esnek.
Tűz Tamás és Fáy Ferenc költészete ebből az irányzatból eredezik. Tűz kezdeti alkotásain érezni lehet a katolikus nyugatos költők, Sík Sándor és Harsányi Lajos hatását, a nagy társadalmi problémák versben való, metafizikai megjelenítését, azok sztoikus életszemléletű kifejezését. Kortársa, Fáy Ferenc is a nyugatos irányzatot követte, annak is sajátos elemeit, köztük a naturalista életszemléletet, és az antropomorfikus megjelenítést. Ez az irányzat nagyjából megőrzi a hagyományos klasszikus versformákat: a rímet, a ritmust, a sorlábak törvényszerű alkalmazását. Jó példa erre Tûz Tamás “Két tenger között” c. verse:
FEHÉR HEGYEN feküdtem, mint a kő.
Acél hangod zenélt az esti szélben,
Villám szemed lesújtott rám keményen
S kezem mint karcsú ág suhant elő.
Avantgárd költészet
Ebbe az ágazatba tartozik a kanadai magyarok közép-nemzedékének nagy része, Kemenes Géfin László, Vitéz György Seres József és mások. Ezek a költők serdülõ korban hagyták el hazájukat s magyar hagyományaikhoz a kanadai, vagy legalábbis a külvilági élet hatása párosult. Az új élettapasztalatokat nehéz lett volna a hagyományos klasszikus, de még a nyugatos költészeti eszközökkel is hűen kifejezni. Az említettek ugyan megmaradtak a magyar nyelv használata mellett, s témáik is magyar élményeikbõl születtek. De kifejezésformájuk megtelt kísérletező elemekkel, a ritmus fellazításával, merész szóképletekkel, töredezett kompozícióval, vagyis avantgárd elemekkel.
Az avantgárd, az újat kereső irányzat szintén a múlt század elején jelentkezett az irodalomban és a képzőművészetben. A nyugati - francia, német, angol - költők igyekeztek a kor általános ízlésénél messzebbre jutni a fejlődés valódi, vagy vélt útjain. Szűkebb értelemben: a 20. század első felének formabontó irodalmát jelenti. Elsősorban az expressionizmust, a futurizmust, a kubizmust, a szürrealizmust.
Ez utóbbi nálunk a két világháború között terjedt el. Az akkori fiatal nemzedék, Kassák Lajos, Illyés Gyula, József Attila, Radnóti Miklós, majd Juhász Ferenc, Weöres Sándor és Nagy László eltökélt szándéka az volt, hogy a valóságnál is valóbb műveket alkosson.
A kanadai magyarok kezdeti pályája az ő hatásukat mutatja. Új környezetük és élettapasztalataik komplexebb kifejezése azonban még az övékénél is merészebb költői eszközöket igényelt. Gyökereiben szakítottak a hagyományos elemekkel. Verseikbe prózai és színművi eszközök vegyülnek, rímnek, ritmusnak, szótagszámnak, versszaknak nyoma sincs náluk. A verskeret kegyelet nélküli szétzúzása sajnálattal töltheti el a hagyományos, az esztétikailag szép versek olvasóját. A szabad verselési forma azonban határtalan lehetőséget nyújt a költő számára gondolatai kötetlen kiaknázására. Kemenes Géfin és Vitéz György kezdeti költészetében még fel lehet ismerni a vers néhány formai elemét. De a költői képek már ezekben az írásokban is szokatlan hangnemet kapnak. Kemenes Géfin így ír: FEHÉRLÓFIA MÁSODIK KÖNYVE című, 69 oldalas versében:
A Hód-tónál a sekélyben
legközelebb az éghez
ÖREGEMBER arca dereng tófenék és felszín között
magzatvíz bugyborékol kitátott szájából
apaszáj-méhbõl kitüremkedik a Hatalmas Gyermek
sörtével hátán gyöngyházas fogakkal
háromfoggal a szájpadlásán
kimászik a partra remegő lábakkal áll
hét esztendeig áll az északi szélben
a hetedik év reggelén megtalálja az ég hasadékában az űrt
meglátja a Fehér Sörényes Asszonyt
ki feléje közelít
fogóval a kezében
a fogorvosnõ melle beszakad a fogó eltűnik a tóban
a gyermek diadalmasan szétnéz a hegytetőn
kimondja az űrt
hangjával fekete vihart támaszt
szúette tölgyfák dőlnek a vízbe
jégeső zuhog le a menedékházra
lángot vet a fű kigyulladt egy bicikli
kiönt a tó hódok iszkolnak a tűz s víz között
a gyermek leteszi ceruzáját
útnak indul
garabonciás
lefekszik az iszapba halszájú apja mellé
rézfüves mezőn szamárrózsa mellé
addig áll míg rászárad a sár
megálmodja a füvek titkát a Sághegy sarát a szájban
hallja mit mond a varjúháj a tavaszi hérics
Emberi nyelven szólhatunk hozzád
Egyikünk gyógyít Másikunk mérgez
Engedd magadba gyökerünk titkát
Tartsd meg a szádban harmatunk írját
Hallgass kökörcsinre Hallgass gyöngybagolyra
Pünkösdkor fürödj meg Hajnali mezőben
Nem uralsz senkit sem Szavaddal gyógyítasz
Nem uralsz senkit Szavaddal ronthatsz…
S ez az idézet talán az egyszerűbb részletek közé tartozik. Vannak benne oldalakra menő futamok melyekben a szavakat, sorokat, idegen vendégkifejezéseket mintha válogatás nélkül takarította volna egybe. Ha valóban beszélhetünk a kanadai magyar irodalomban a saját lábán álló, külön utakon járó elvont költészetről, ezeknek tulajdonítható annak létrehozása.
A fiatalabb nemzedék tagjai, Simándi Ágnes, Bali Brigitta, Hajós Tamás is hasonló utakon jár, mint az előbbiek, ők is a hagyománytól eltérő lírát hoztak létre, bár művészetükben érezni lehet Tűz Tamás, Pilinszky János hatását. Simándi Ágnes így ír "Tiltott játék" c. versében:
a legszebb április talán meg se
történt velem,
a kietlen éjjelek, a belülről
moccanó fájdalom testet kapott
árnya mégcsak nem is név
hogy kimondjam
milyen keserű a búcsúvacsora!
a saláta, a hal, a szelet kenyér
azóta szomjazom, tengernyi év jön
még hihető álmokkal
csak április nem lesz már. soha.
Említést érdemel a népi és vallásos miszticizmus is, mint jelentős irodalmi irányzat. Az előbbi legismertebb képviselője Sinka István volt, aki a negyvenes években indította útjára ezt az irányzatot. Kanadai Tamási Miklós. Versei megtelnek olyan tárgyakkal, mint a furulya, pásztordal, taliga, napszámos, kapás, marokszedő. A marokszedő című versben így ír:
Hajlongó anyóka
markot szed az égen
csillag-búzát őrölünk
még ezen a télen.
A vallásos miszticizmus képviselői Fáy Ferenc, Tűz Tamás, Simándi Ágnes, Seres József. Bár némelyikük, mint Tűz Tamás, gyakran fordul vallásos témához, nem nevezi magát vallásos költőnek. Simándi Ágnes kezdeti versein érezni lehet az ugyancsak katolikus költő, Pilinszky János hatását, s verseiben gyakori elemként él a felekezeti liturgia és más vallásos elem, de ő sem nevezhető a szó igazi értelmében vett vallásos költőnek. Írásaik túlmennek az égi miszticizmus kötelékein. Mégis, visszafojtott lélegzettel olvassuk az isteni vallomást ihlető sorokat, mint Seres Józseféi is:
én mintáidnak is csak része vagyok, URAM
nem ismerhet senki
csak benned
az EGÉSZBEN
de engem most sok kis szemét eltakar
takaríts jobban, URAM
hogy meglelhesd Te is magad az enyémben
Jelen van a kanadai magyar költészetben az epikus irodalmi műfaj is. Ez négy megkülönböztetett stádiumon ment keresztül az évszázadokon át. Az első a 17. században indult Zrínyi Miklós és Gvadányi János munkássága alapján. A második szakasz a 19. század derekán indult, Vörösmarty, Petőfi és Arany hőseposzain, a harmadik az 1950-es években, Juhász Ferenc és Nagy László írásain keresztül. A negyedik korszak itt Kanadában alakult ki, Kemenes Géfin László és Vitéz György munkássága alapján. Valamennyi gyökeres társadalmi és irodalmi változást igényelt. Arany és Petőfi képtelen volt kifejezni a nemzeti megújhodást Zrínyi és Gvadányi irodalmi eszközeivel. Hasonlóan, a Petőfi-Arany eposz forma szűkösnek bizonyult a 20. századi életkörülmények kellő kifejezésére. Juhász Ferenc teljesen új költői kereteket alkotott Apám, A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujában, József Attila sírjánál c. eposzméretű írásaiban. Kanadában Kemenes Géfin és Vitéz új irodalmi eszközöket teremtett ebben az ágazatban, az elõbbi a Fehérlófia c. könyvekben, az utóbbi Jel beszéd, és Missa agnostica és később megjelent köteteiben.
Tematikai felmérés
Vizsgáljuk meg ezek után, mirõl írnak a kanadai magyar költők. Mi érdekli őket, mi áll legközelebb a szívükhöz. Általában elmondható, hogy a hazaszeretet, a hazához fűződő honvágy kifejezése első helyet foglal el költészetükben. Tűz Tamás így érez hazája iránt:
Mint zúgó szél a rétek csókját,
hazám, magammal hoztalak.
Itt vagy velem. Fáradt agyamban
dalolsz, mint csobbanó patak.
Játékszerét a gyermek jobban
nem őrzené: ha jő az éj,
tündéri képedet szorítom szívem fölé. (Hazám)
Németh Ernő “Halvány fényednél” címűben pedig így:
Tengerekre hoztalak magammal,
s bennem mélyen elmerül világod,
hogy is gondolnék rád haraggal,
megbocsátást inkább tőled várok;
magammal hoztam tájaid csendjét,
megvígasztal, fáj is ez az emlék.
A haza fogalma elválaszthatatlan a szülőház, a család, a gyermekkor, a szülőhely emlékétől. Fáy költészetét át, meg átjárja Pécel és feledhetetlen népe iránti vágya, mely megmaradt lelkében élete végéig. Kristóf Sándor verseiben, a haza az ifjúkori évek emlékével fonódik egybe. Andrásik Gyula az elveszett haza emlékén lamentál, a hazán, mely ,,hervadó szíveink öreg félhomályán át” létezik csupán. Samu Margitot is aggodalommal tölti el a haza állapota, sóvárgó szívvel idézi a nagy elődök, Zrínyi, Kölcsey, Görgey, Kossuth alakját.
A vallás, a család, a gyermekkor, a szerelem, az ifjú korhoz fűződő természeti szépségek, a közösségi és helyi események megéneklése, mind-mind szerves részét adják irodalmunknak. A költők és írók részt vesznek az őket körülvevő közösségi életben, szerepelnek hazafias ünnepségeken, fellépnek kulturális rendezvényeken. Írásaik hűen tükrözik társadalmi és politikai elhivatottságukat. A századvégi rendszerváltozás előtt, otthoni kartársaikkal együtt ők jelentették a politikai ellenzéket, ők fejezték ki a nép vágyait. A hazafias versek közül legjelentõsebb a magyar történelmi hõsök megéneklése. Gyakran olvashatunk verseikben Rákóczi, Kossuth, Széchenyi, Nagy Imre alakjáról. Versre ihleti őket kulturális, művész nagyjaink, Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán példája is.
Legnagyobb irodalma van költészetünkben az októberi forradalomnak. Ezt a felemelő s egyben megrázó eseményt verseskötetek örökítik meg. Németh Ernő Októberi árnyak, Kiss Ödön Emlékezzetek Magyarországra!, Berecz Tibor Erős János című gyűjteményével adózik 1956 emlékének. Andrássik Gyula elsiratja a pesti gyereket, elégiát ír Nagy Imre kivégzéséről, s visszautasítja azokat, akik úgy érzik, sorsunk elvégeztetett:
Ne mondjatok szép sírbeszédet,
a szó káromlás szátokon.
Ha nem tudtok emberséget,
gyalázni népem nem hagyom.
A “pesti srácok” emléke számtalan vers tárgyát képezi. Németh Ernő elégikus tónusban ír az ifjú hősről:
… Nem látta már a szálló estét
hű fegyverét a lába mellett,
valami megmarkolta testét,
hívó szóra indulni kellett,
kötelesség parancsszavára
támolyogva roggyant a térde,
indult az örök éjszakába,
hogy társait utolérje.
A vallás is vissza-visszatérő téma a költészetben. Egyesek kételyek nélküli, mély érzelmi átéléssel merítenek hitük forrásából (Tűz Tamás, Németh Ernő, Horváth Loránd), mások egyéni nézeteik alapján értelmezik vallási elkötelezettségüket. Fáy Ferencnek a vallási hit volt az egyedüli támasza száműzött életében. Szüntelen bűntudattal járta Toronto utcáit, dühös, prófétikus kirohanásokkal ostorozott bennünket. Az örökkévalóság igézetébe kapaszkodva, lázadó keserűséggel polemizált az egek urával:
Mit szégyellsz, hogy arcodra lettem,
hogy lent vagyok, s Te állsz felettem?
Nem látod bennem önmagad?
Te adtad ezt, melyben most élek
tört hittel, bár emberül
küzdelmet acéllal, gázzal.
Szégyenled? S csöndes igazával
Az Isten fáradtan ült.
A vallásos érzelmek s a mélybõl fakadó szerelem kifejezése olykor annyira közel áll egymáshoz a költészetben, hogy nehéz megkülönböztetni egyiket a másiktól. Tűz Tamás szinte érzéki vonzalommal ír a Teremtőről, egyesszám második személyen társalog az egek Urával, aki megjelenítésében az ótestamentumi félelmetes, haragos Istentől eltérően gyöngéd, nőies alakot ölt. Hasonló gyöngédséggel versel az egek uráról Horváth Loránd református lelkész. Csak figyelmes olvasás után tűnik ki, hogy a gyöngéd gondolatok az Isten fogalmára, s nem a földi kedves alakjára vonatkoznak. Így fejezi ki e kettős kapcsolatot ,,Szerelmes cantata”című versében:
Megteltem veled, mint dallal a nádas
te lengsz felém az őszi szeleken.
S ha éj sóhajt – kérdem – ki szólít? A szád az!
Tudom, hajlékom leszel te nekem.
A család, a hitves, az anya alapvető tárgya líránknak. Kiss Ödön A sziget nincs többé címmel egész kötetben adózik korán elhunyt hitvesének. A nanaimoi Pintér László is kötetekre való versekben tesz tanúbizonyságot neje szerelmetes alakjáról. Domokos Sándor Gyertyaláng című kötetében, s más verseiben fejezi ki felesége iránti szerelmét. ,,Ki vagy te nekem?” c. nagylélegzetű versében eloszlatja a bizonytalan érzelmeket. A hitvestárs nem kínzó álom, cikázó csalfa hangulat, nem a bizonytalanság félelmével vegyített várakozás, hanem:
Te vagy a szív visszatérő
Biztos dobbanása bennem.
Kéklő eremben vérem melege.
Az otthon ellágyító nyugalma.
Simándi Ágnes naturalistább színekben láttatja kedvesét:
Kócosan láttalak, szemérmetlenül
soha. Fájó szemmel és égő borostás
arccal simogattalak. Tündér-
mélységű tóra nézett az erkély,
karnyújtásnyira a virágok, amit
hoztak. Álmosan, céltalanul de
éltek. Mint sírról, leszórtuk
őket a vízbe. ,,Menyasszonyi csokornak
szántam” – mondtad. És úsztak
a sárgák, a kékek, az álmok.
Seres József így búcsúzik kedvesétől:
játszadozó bűnök alján
búcsúzok a kedvesemtől
hóvirágos rétre megyek
hol a mézet nem rabolja szorgos nyüzsgés
Fáy így emlékezik anyjára ,,Anyám” c. versében:
Látod, már egyre nehezebb,
látod, már egyre terhesebb lesz,
ha hozzá érek itt veled
be-nem-gyógyuló életemhez.
De mormollak és mondalak,
Toporgok benned, mint az árok
búvósarában megmaradt
halott kórók, kopott virágok.
[…] Csak állok – rossz, komisz kölyök –
foszló szavak közt, térdig sárban.
Felhajtalak, mert száll a köd,
s begombollak, hogy meg ne fázzam.
Németh Ernő ,,Anyámról” szóló versében a tőle megszokott érzelmek húrján szól:
Anyám szelíd volt, mint a fűzfa
s olyan szomorú is talán,
mindig így gondolok rá vissza,
s mintha sóhaját hallanám.
Érzékenyen reagálnak mindennapi életünk jelenségeire. Verselnek egyéni vágyakról, álmodozásokról. Odafigyelnek a közösségi életre kiható jelenségekre, egyetemes gondokra-bajokra, lélekemelő eseményekre, belső viszályokra. Aggódnak az elszakított területeken élő fajtánk miatt. Versek születtek erdélyi havasokról, székely estről. Tamási Miklós így ír összmagyarsági érzelmeirõl:
Mi itt, és ti ott – öt szó az üzenet,
de kiderült az ég Vásárhely felett.
Ezért fűztem imám utolsó sorába:
Nagyon vigyázz, Uram, Pusztakamarásra.
A környezet hatása
Kanada fontos szerepet játszik költészetünk alakulásában. Az új, a kezdeti idegen környezet, a szétszórtsági életforma, az azonos ívású rokonlelkek hiánya fokozza az íróban az alkotásvágyat. Kemenes Géfin megírta, hogy bevándorlása elsõ éveiben az írás őrizte meg lelki egyensúlyát.
Az első évek általában lemondó érzelmeket váltanak ki a költőből. Ez részben a haza, a család, a hagyományok elvesztéséből adódik. Ötven évvel ezelőtt abban a keserű tudatban éltünk, hogy száműzetésünk végleges, mert a haza örökre becsukta mögöttünk kapuit. Az új környezetbeli státus, sok esetben deklasszálódást is jelentett. Az otthon tekintélyes állást betöltő Németh Ernő bankigazgató, Ottawában kórházi liftes és küldönc lett. A katonatiszt Fáy Ferenc iskolaszolga. Kiss Ödön, a Mátrában levő alkotók háza főgondnoka Kingstonban laboráns. Naphegyi Imre katonatiszt Winnipegen kirakatrendező, az egyetemista Tamási Miklós Vancouverben kishivatalnok.
Az új környezet különböző hatást eredményez a nemzedékek költészetében. Németh Ernő háletelten ír Ottawáról, a tisztafényû városról, amely befogadta őt: “Régen megszerettem e várost / tizenöt éve tartó szerelem, / hozzánõttem mint gyümölcs a fához / együtt ébred és lélegzik velem….” Kiss Ödön is megbékél választott hazájával, versein keresztül fel lehetne térképezni dél-Ontárió gyönyörű tájait. Nosztalgiával ír kingstoni életükről, gyerekei szülővárosáról. Az autóbusz ablakából azonban féltő aggodalommal szemléli a sápadt, kihalt tájat, az elhanyagolt, omladozó faluszéli templomkát, melyből kiköltözött még az Isten is. Humánus lélek lévén, a Queen’s Egyetem laborjában megtagadja a kísérleti állatokon végzett embertelen munkát. Ettől eltekintve, pozitív hangnemben ír ez országról, mint ,,Indián nyár” címû verse üzenete is mutatja: szép ez az élet.
A fiatal nemzedék, melynek tagjai szép egzisztenciát alapoztak Kanadában, ridegen kezeli új környezetét. A magas egyetemi végzettségű Kemenes Géfin és Vitéz György, akik egyetemeken tanítottak, s olyan otthonosan mozogtak a kanadai életben, mint a hazaiban, angol nyelvű versírásra soha nem is gondoltak. Hajós Tamás verseiben a kanadai nagyváros purgatóriumi méreteket ölt: szennyes utcák, megrongált, koszos betonépületek veszik körül, melyben, mint írja Betonlapok között c. versében:
Fekete minden. Nincs helyeslés,
nincs tagadás. Sűrített tar pokol.
Szemedből gesztenyelevél,
finom, örökzöld mohára omol.
Kanada, e hatalmas régiókra tagozódó ország jelen van költészetünk egészében. Vers született a Winnipeg Beachről, Labradorról, az északi fényről, a brit-columbiai esőerdőről, a Fundy öbölről, a Heron bayről. Simándi Ágnes liturgiai megbékélt hangon ír Torontóról, a “párából vetkőző város / gyönyörű égöve alatt… a csók is csak egy lehet”. Kasza Marton Lajos, aki az első perctől kezdve feltalálta magát Kanadában, otthon érzi magát annak természeti jelenségeiben:
A lombos fák alatt álltam
s hallgatott a barna ég
én a vén estét csodáltam
s a nyár keblén estikék
üzentek át hozzám
távolság szűrte a csendet
s az idők örök botján
koppantak a percek
Faludy György, ez a zaklatott életű költő így találta magát a Nanaimohoz közeli esőerdőben, melyen még nem pásztázott keresztül a történelem vihara, melyben még a vers is szűzi képet ölt:
A tornác falán felgyújtom a lámpát
és leülök alája verset írni.
Magános ház, nagyerdő – alkony táján
kísértetet vár, képzel, vagy talán
lát az ember a föld túloldalán;
nem itt. E nedves és édeni földet
még Ádám s Éva járja önfeledt
lépésekkel. De verset írni könnyebb
annak, aki odaát született.
Madárszárny lebben most a csenden át.
Az ezüst nap beleveti magát
a fák közé s a nagy, sötét bokor
mellé ér. Lámpám a fejem felett
ragyogni kezd, mint a virágcsokor.
Áldott magánosság jövel
Pesszimista költészet a mienk. A hazai talajból való kiszakadás megrendíti, az új életkezdés gondolata aggodalommal tölti el a lelket.
Kristóf Sándor így érez ,,Magány” című versében:
Magányom a bolygók magánya!
Távoli, hűvös, reménytelen
Évezred múlik, míg visszahull rája
Testvércsillag fénye, mint tűnő szerelem.
,,Tagadás szonettjé”-ben pedig vágytalan vágyakban lebeg, imátlan imákat mond, szótalan szerelmeket rebeg, fénytelen fényeket bont. Másik versében pedig amiatt aggódik: Ha lábnyomom sem fut már mögöttem / Azt sem tudom, honnan jöttem.
A békés Németh Ernő így összegezi élettörténetét “Életrajz” c. versében:
Ez a világ nevelt föl engem,
hitetlensége meg nem ingat,
eljár már az idő felettem,
hogy számlálgatom napjainkat.
Száműzetésem ott kezdődött,
mikor dacom nem tört ketté...
Csinger József is hasonló lemondással összegezi száműzetésben töltött éveit:
Azt hittem, itt majd leélem
számûzött életemet
savanyú olcsó boron,
s keserű kegyelemkenyéren,
de kár így tovább gyötrődnöm,
jobb lesz, ha beletörődöm,
hogy itt sem jussom a béke...
Fáy Ferenc megrázóbban fejezi ki az elhagyatottság érzését “Ősz” című versében:
Magad maradtál. Kint a szürke tájban
halottjaidat hordják az utak.
S te hallgatod, hogy’ görgeti a sárban
az őszi szél borzalmas arcukat.
Ez a lamentáló hangvétel nem csak az idősebb nemzedékre vonatkozik. Van lemondás a fiatalabbak lelkében is. Kemenes Géfin László Kölcseyre emlékeztető sötét víziókban dereng múltunk felett. “Hódolat Tinódi Lantos Sebestyénnek”, „Vászoly”, „Zrínyi harmadik éneke” című verseiben történelmünk elkeserítő példáit idézi. Irónikus felhánytorgatásban deheroizálja történelmi nagyjainkat. Leszállítja Kossuthot, Széchenyit, Rákóczit porosodó szobor-talpazatukról. Úgy érzi, történelmünk tele van hiábavaló küzdelmekkel, s nem sokat remél a jövőtől sem. Hasonló irónia jellemzi Vitéz György költészetét is. Pátoszkeltés elkerülése végett az irónia fegyveréhez fordul. Groteszk képekkel telíti verseit, agnosztikus gúnyt űz katolikus felekezetéből. Missa agnostica c. nagylélegzetű versében ,,besattyog” a szentmisére, nyelvet ölt az ájtatos liturgiára, s a miseszöveg gúnyorosságba menő változatával ad kifejezést életfelfogásának. A mű tüzetes olvasásával azonban világossá válik, hogy Vitéz egyáltalán nem vallásellenes, csupán a hagyományokat vakon követőket igyekszik kipellengérezni.
A természet, akár a környezet, maradandó helyet foglal el a költészetben. Azok közül is az ősz a legkedveltebb évszak.
Ez utóbbi egyeseknél antropomorfikus megjelenítést kap, mint meggörnyedt ősz ember sárga csizmában lépdel, maga fölött ködlepedőt tereget, hátra-hátra pillant, bölcs legyintéssel másra hagyja a gondot (Samu Margit: Ősz); Andrásik Gyulánál a távozást, a megnyugvó elmúlást jelképezi.
Fáy ebben is egyénit alkot. “Október” c. verse tele van a félelem víziójával: Mi van még hátra? – Egy-két ismeretlen szú-rágta év, pár tiszta szó... Már a kezdő sorok is balladás hangot ütnek meg:
Valaki zörget. Félsz. – Vajon ki jár itt?
És hallgatod az esőt, hogy’ szakad,
hogy mossa szét az álmok szőke fáit,
s az annyi éve elkapartakat.
Horváth Loránd is gyakran elidőzik a természet dolgainál. Versképei erősen vizuálisak. Fantasztikus szerelem című versében így ír:
Amikor térden esdekelnek
Júhként a felleges voltak,
Gumós csillagok guggolásznak,
S vakslin szűkölnek a holdak…
Vitéz György Petőfire emlékeztető aprólékos leírást nyújt környezetéről, Nyár vége című versében:
A pisztráng egyszerűbben él
szúnyogot les a kő alól
görények riasztó szagát
lebbenti föl a szajha szél
tocsogó lápon béka szól,
hód rágja el a törpe fát…
A költészet, akár a dal, a lélek szerves része.
Pár évtizeddel ezelőtt aggodalom járt át bennünket versirodalmunk hanyatlása láttán. S akkor jött egy újabb hullám, új tehetségek jelentek meg a láthatáron. Király Ilona jelentkezett gyönyörû kötetekkel, Mesél a csönd (1994), A csönd tovább mesél (1998) és Birkózás a sorssal (1999), a kamploopsi Veszely Ferenc is, a nanaimóiaik is és mások is kötetekkel léptek elõ, azt a reményt ébresztve bennünk, hogy igenis, él a kanadai magyar irodalom, s élni fog mindaddig, amíg magyar dal, magyar szó hallszik ebben az országban.