Blájer Erzsébet kanadai írónő a minden korban élt hős édesanyák tiszteletére készíttetett és állíttatott szobrot Budapesten. A szobor a Duna Palotában üdvözli a látogatókat és készteti őket emlékezésre.
BLÁJER ERZSÉBET írása:
Senki nem vitathatja azt, hogy hivatásuk egyenlő volt a hazáért küzdö katonákéval. Gondoskodni az othon maradt árvákról, földekről, cipelni a háborúk, s a trianoni terheket.
Minket az élet törvényeire tanított, ami nem tett különbséget ember és ember között, csupán erkölcs és erkölcstelenség, tisztesség és csalás között, valamint erény és bűn között. Ezek az édes, simogató, intő szavak, belénk égettek valamit, és mi azt hittük, így van ez az élet minden területén. De csalódnunk kellett, mert az a sok rosszaság, amivel a szülőföldünkön, Erdélyben, aztán az emigrációban találkoztunk, véres csíkokat hasított a szívünkbe, és meghazudtolt minden tisztességet, amire az édesanyánk olyan féltő gonddal tanított.
Csak most értékeljük azt a sok áldozatot, amit értünk hozott, s azt a sok önfeláldozást, amit azért tett, hogy ne vegyük észre azt a sok rosszat, ami körülöttünk történik. Ez volt, ami szentté avatta őket és a védőangyalunkkal tette őket egyenrangúvá.
Tolna megye egyik kis falujában temetnek egy asszonyt. A koporsót 13 gyermeke állja körül. A pap prédikál. A kapusoknak, az őröknek is adnak érdemrendet, de a nőknek nem.
Ezeknek az asszonyoknak nem jut kitüntetés, akik kiváló orvosokat, ügyvédeket, tanárokat, politikusokat adnak a társadalomnak
Egy magasrangú tiszt, aki a sírtól távolabb állt, odalépett, és leszedte a melléről a kitüntetéseket, és a koporsóra helyezte.
A pap tovább beszélt. Neki nem ez a kitüntetés, hanem a 13 gyermeke könnye, ami a koporsóra hull. Amivel megköszönik, azt az áldozatos munkát, ami igazi emberekké formálta őket.
Az anyaság nem teszt, hanem vallás: egy szövetség, amelyre felesküdünk, egy ígéret, amit megtartunk.
Jodi Lynn Picoult
Én most itt állok a csodálatos szobor előtt. Szívem csordultig van szeretettel és bánattal. Szeretettel, mert minden nemes cselekedet, amire Ő tanított, Rá emlékeztet, és úgy érzem, teljesítettem a rámbízott feladatot, (egy kivételével, hogy elhagytam hazámat). Bánattal azért, hogy nem lehet köztünk, hogy nem fogja a kezünk, és tanácsaival nem vezethet a göröngyös utakon, ahol az Ő védelme alatt, biztonságba éreztük magunkat.
Mindent feláldozott értünk, pedig hogy szenvedett Ő, aki előtt a sors bezárta a boldogság kapuját. Neki a négy gyerek felnevelése mindennél fontosabb volt.
Amikor csak rosszaság, zaklatás, megkülönböztetés volt körülöttünk, Ő mindig arra tanított, hogy jók legyünk, mindenkin segítsünk, mert ezzel egy kicsit segítünk, jóvá tenni a világot.
MINT AZ IDŐN ÁTNÖVŐ FA
Az Ő emlékük olyan mint az időn átnövő fa, ami az idő múlásával sokkal értékesebb lesz. Mert csak most érik be a gyümölcse, és ezután sokkal terebélyesebb, zöldebb lesz, és akármi is történjen velünk ide szeretnénk visszamenekülni, hogy árnyékával megsimogasson, és biztasson, hogy kitartás - mert mindent ki kell, ki lehet bírni, csak emberségesen meg kell küzdeni érte.