KÖVESSY ZSOLT Torontóban élő költő, író, filmes, televíziós szakember. Írásai tízéves korától megjelennek különböző lapokban, irodalmi folyóiratokban Magyarországon, Franciaországban és Kanadában. A Kanadai Magyar Írószövetség elnöke.
részlet KÖVESSY ZSOLT meseregényéből
SÁNTA KLAUSZ ÉS A KISKARÁCSONY
mesésen kriminális kalandregély
Rainer Máté rajzaival
4. FEJEZET
amelyben Rosszcsont belebotlik Bocsi Bácsiba a Pipi Téren, és Kriksz-Kraksz is előkerül
1.
Hóperencián ezalatt a súlyos átok hatalmas hátsófertályával továbbra is csak ücsörészett. A fagy nem rázkódott, a jég nem zengett se kongón, se bongón, a patyolatfehér hópokrócnak és Decembernek, a Dac-embernek se híre, se hava nem volt. Télapócának, a vén hóhányónak még furkósbottal sem lehetett ütni a nyomát.
A környező erdő-berdőben egyre-másra csak szaporodtak a rémszarvasok, és Hőkirálynő parancsára mind gyakrabban garázdálkodtak a városban.
Hőember nagyokat kurjongatva fel-alá száguldozott egy rémszarvas-szánon, körülötte pedig semmireküllő mountainbikákról az elnyűhetetlen Szőr-Nyüvek tovább rémisztgették a járókelőket. Hoci-Boci, a szerényke tarka tehénke tejecskéje teljesen elapadt.
Hotten-Toth A. Tihamér polgár-, és dorgálmester kétségbeesetten a mancsait tördelte. Hotten-Toth A. Tihamérné polgár- és dorgálmesterné szipákolva sipákolt.
Suhajdáék sóhajdájában szünet nélkül sóhajtozott kicsi és nagy, ifjonc és vén.
- Se Tél? Se Apó? Se Tél? Se Apó?
A helyi Bömbölde növendékei bosszús basszusban csatlakoztak a sóhajtozók kórusához.
A csupaszív Csélcsap Csöpi, a csipp-csupp csöppség és kedvenc jómadara, Csocso, a csorbacsőrű csacsogány is hiába várta Télapócát.
A Bóbiskolában a hétalvó gyerkőcöket bóbiskolás közben rémálmok gyötörték.
Habakukk, a kuka kakukk kukkfenceket hányva bolondozott a kiszuperált faliórában, hogy mosolyt csaljon ÁtVerne Gyula fancsali képére. De mindhiába! ÁtVerne Gyula tehetetlenül a szakállát tépkedte, miközben a kórosan-káros sajtóhubák - sitty! sutty! - tovasuttyantak a szélRózsi minden irányába.
- El vagyok átkozva! Semmi kétség! Megigéztek, megbabonáztak, szemmel vertek, tökkel ütögettek, varázsiga alatt enyvedek-senyvedek!
A fantaszta jövőfürkész irkász-firkász zsábától zsibbadt kobakját a búval bélelt bánat rendületlenül rágicsálta, miközben odakint Hőember és a rémszarvasok javában gonoszkodtak.
2.
- Kilenc kupac különc kukac meg kilenc kupac különc kukac az egy nagy kupac kekec kukac! - visszhangzott a Bóbiskola épülete. A hétalvó gyerkőcök mély álomba merülve kórusban fújták Hóperencia matematikai alapformuláját. - Kilenc kupac különc kukac meg kilenc kupac különc kukac az egy nagy kupac kekec kukac!
Csak Rosszcsont, a komisz kamasz és hivatásos anyaszomorító lógott a délutáni matekóráról.
Hogy miféle elfajzott fejzet volt ez a borzas bozontú sovány süvölvény?
Akár hiszed, akár nem!, Bóbiskolába menet eltángálta Bezzeg Bozót, a buzgómócsingot, mert megríkatta a csupaszív Csél-Csap Csöpit és Csocsot, a csorbacsőrű csacsogányt. Bezzeg Bozó, a buzgómócsing váltig bizonygatta, hogy December, a Dac-ember soha többé nem hoz havat Hóperenciába, és Télapócát is csak gonosz felnőttek találták ki hiszékeny gyerkőcök bosszantására. A kis Csél-Csap Csöpi és Csocso, a csorbacsőrű csacsogány ityeregve-pityergett.
Több se kellett Rosszcsontnak - szikk! szakk! szakadt a ruha, ripp! ropp! ropogtak a csontok -, úgy eldöngette Bozó dongáját, hogy azóta is csillagok csellengenek Bezzeg Bozó konok kobakja körül.
Álmos Vilmos Bóbiskola-igazgató kötelességének tekintette, hogy egy intővel díjazza eme harcias kiállást.
Délidőben aztán Rosszcsontnak nézeteltérése támadt egy tányér spenóttal.
Hogy mire vetemedett ez az elvetemült vetemény?
Ebéd gyanánt akart mindenáron a komisz kamasz kényes gyomrába kerülni, de Rosszcsont hősies ellenállásának köszönhetően az elvetemült vetemény végül gyomtalanul eltűnt a lefolyóban.
Rosszcsontnak valami azt súgta, hogy otthon a náspángfa várja, és ezt a kellemetlen találkozást mindenképp el akarta kerülni. Elhatározta, hogy világgá megy a Rőzsedombról Bódoggal, a boldog bulldoggal. El is jutottak a Pipi Térig, amikor belebotlottak Bocsi Bácsiba.
3.
Bocsi Bácsi, a galambősz nyugalmazott galambcsősz egy ménkű mankóval éppen néhány elcsigázott bigát hajkurászott.
Rosszcsont köszöntötte, ahogy illik. Bódog, a boldog bulldog vakkantott egyet, de inkább kettőt.
- Szerencséd, öreg, hogy apádnak szólítottál! - támaszkodott a ménkű mankóra Bocsi Bácsi, majd hanyagul odavetette a lihegő bigáknak:
- Csigavér, bigák!
Az elcsigázott bigák megkönnyebbülten kapkodtak levegő után.
Bocsi Bácsi, a galambősz nyugalmazott galambcsősz idétlen-idők óta a Pipi Téren lebzselt, miután Máris Maris, a rigolyás vén csoroszlya és okleveles házisárkány kisöprűzte a házából.
Bocsi Bácsi olyan öreg volt, hogy még az Idő vasfoga is elvásott rajta. Éveinek számát nem tudta senki, talán ő maga sem, csak abban értett egyet mindenki, hogy ez az igazi ősztehetség öregebbnél biztosan vénebb és vénebbnél biztosan öregebb.
- Nálam egy nap, egy esztendő, fiacskám! - szokta mondogatni büszkén somolyogva az ősöreg kisöreg. - Hol voltam, hol nem voltam, de az bizonyos, az ilyen kivénhedt vénség manapság ritka ám, mint a fehér hüllő!
Majd megnyugtatásul azért ilyenkor hozzátette:
- Öreg vagyok, de rá se ránc!
Bocsi Bácsi, amikor éppen nem az elcsigázott bigákat hajkurászta, üres tejfelesdobozokból a Teiffel-torony életnagyságú mását építgette, és a mafla ifjúságot, a hinta-palántákat és a hanta-palántákat boldogította elévülhetetlen bölcsességeivel. A hinta-palánták és a hanta-palánták szomjasan itták minden szavát, mint kukakokó a kakaót.
Rosszcsont, a borzas bozontú sovány süvölvény igazított a Bezzeg Bozó-féle bunyóban megszaggatott gúnyáján, majd gondterhelten tekintett az ősöreg kisöregre.
Bódog, a boldog bulldog egy velőscsontról álmodozva bambán bambult az elcsigázott bigák után.
- Mi nyomogatja a lelkedet, fiacskám? - hunyorgott biztatóan Bocsi Bácsi a komisz kamaszra, miközben csakúgy gerjesztette a bizalmat. - Olyan fincseli-fancsali képet vágsz, mint egy elkenődött kenőmájas!
Rosszcsont karikacsipás szemei egy pillanatra elhomályosodtak.
- Nagy az én bánatom, Bocsi Bácsi! Nem is tudom, hol kezdjem?! - szabódott egyik lábfejéről a másikra lépve lányos zavarában.
- Gatyavilág! Ennyire súlyos a helyzet? - döbbent meg a galambősz nyugalmazott galambcsősz, és jobbnak látta, ha átveszi a kezdeményezést. - Vigyázz, fiam, mert torzon borzollak, ha itt ümmögve hümmögsz és hímezve hámozol! Vagy ahogy mifelénk mondogatják, hét lágyat ütök egy csipásra!
Nyomatékul felemelte a ménkű mankót, és megrázta.
- Az bizony nem segít rajtad, ha csak sipákolsz, mint tökös fecske a fészek peremén!
Bódog, a boldog bulldog jó szokása szerint vakkantott egyet, de inkább kettőt egyetértése jeléül.
- Kinyögnéd végre, hogy miféle kórságos kórság vert benned tanyát? - támaszkodott újra a ménkű mankóra az ősöreg kisöreg.
Az elcsigázott bigák kíváncsian hallgatóztak.
- Én vagyok a világ legnagyobb tévedése, Bocsi Bácsi! - sóhajtott egy óriásit Rosszcsont, a hivatásos anyaszomorító. - Engem mindenki félreismer!
- Hát az meg hogy lehet, fiacskám? - lepődött meg Bocsi Bácsi, ám meghökkent ábrázatján egy huncut mosoly suhant át.
Rosszcsont töprengve bámult a félig kész Teiffel-torony irányába.
- Hááát! Ami igaz, igaz! Kodom, kodom, rosszcsontkodom, és a gézen is szoktam néha gúzolni, miközben egyfolytában rontok-bontok. De hidd el, Bocsi Bácsi, én jót akarok, csak valahogy mindig balul sülnek el a dolgok!
Bocsi Bácsi, a galambősz nyugalmazott galambcsősz hirtelen égnek emelte a ménkű mankót.
- Nézd csak, miből lesz a csóróbogár! Csak kibújt a gatyaszög a zsákból!
Az elcsigázott bigák együttérzően pislogtak a komisz kamaszra.
- Sose búsulj, fiacskám! - folytatta az ősöreg kisöreg valamivel lágyabban. - Bizony, bizony, egy kicsit meg vagy átalkodva, de ez ebben a korban természetes. Majd kinövöd!
Rosszcsont, az önjelölt gyufakihúzogató hitte is, meg nem is.
- Az a te bajod, fiacskám, hogy a szüleid tejben-vajban fárasztottak! Bezzeg az én időmben, amikor még a rézangyalok a fűzfán fütyürésztek és a kaptafákon izompacsirták danolásztak! Én még ingujjban lefetyeltem a tejfelt, és ha kellett, üstöllést üstökön ragadtam az üstököst, nem ám úgy, mint a mai fiatalok! - Bocsi Bácsi szemébe könnyeket csalt az emlékezés, amint elérzékenyülten felidézte a régi szép napokat.
- De hát mitévő legyek, Bocsi Bácsi? - toporgott Rosszcsont tanácstalanul. - És ha világgá mennék a szerencsémet próbálgatni?
- Ho-hó! Sőt! Ho-ho-hó! - vágott közbe gyorsan az ősöreg kisöreg gatyáskodó stílusban. - Vésd jól a kobakodba! Mindenütt rossz, de legjobb otthon!
Bódog, a boldog bulldog és az elcsigázott bigák helyeslően bólogattak.
- Csak nőttön-növök és fogytán-fogyok! A vékonydongáimat lassan már meg lehet számlálni! Mégis minden, amihez nyúlok balul üt ki, pedig isten a gatyám!, engem tényleg a legjobb szándék vezérel! - panaszkodott tovább a borzas bozontú sovány süvölvény. - Szeretnék végre egy igazi hőstettet véghezvinni! Mimondó vagy, Bocsi Bácsi?
- Hmm! Semmitmondó vagyok, fiacskám! - hümmögött a galambősz nyugalmazott galambcsősz. - De ami igaz, igaz! Aki csütörtököt mond, az mondjon pénteket is!
Eltűnődve elhallgatott, majd kisvártatva hozzátette:
- Sose bánkódj, fiacskám! Egyszer majd minden a helyére kerül. Megfigyelted-e már például, hogy ez a folyó folyton-folyvást csak folydogál? - mutatott a ménkű mankóval a félig kész Teiffel-torony mögött kanyargó vízfolyamra. - De vajon miből kifolyólag?
- Egy csőtörésből kifolyólag, Bocsi Bácsi! - vágta rá rögtön a komisz kamasz.
- Úgy bizony, fiacskám! És ez vajon mit bizonyít?
Rosszcsont megvonta a vállát. Az elcsigázott bigák értetlenül néztek össze.
Az ősöreg kisöreg kis hatásszünet után folytatta:
- Ez is azt bizonyítja, hogy miként azt Lóbert, a serény sörényű pici paci mondaná, minden rosszban van valami ló!
Lóbert, a serény sörényű pici paci nyeherészve-nyiharászott egy sort, miközben a csecselegyek tovább legyeskedtek rojtos farka körül.
- Eljön majd a pillanat, amikor hirtelen megvilágosodik előtted, mivégre is vagy ebben az árnyékos világban! - titokzatoskodott Bocsi Bácsi. - De egyet soha ne feledj, fiacskám! Korán reggel ritkán rokkant a rigó! A kihívás előbb-utóbb megtalál téged, és akkor készen kell állnod, mert a világnak pont egy olyan legénykére lesz szüksége, amilyen te vagy!
Rosszcsont megilletődve vizsgálgatta a cipője orrát.
Hát gatyavilág!, csillárom-haj!, abban a minutumban nagy fényesség támadt, és a semmi küllős közepéből egyszer csak előbukkant Kriksz-Kraksz, a kiskrampusz, de a patái csak úgy szikráztak ám!
4.
- Azt a szikramentumát! - döbbent le az ősöreg kisöreg. A ménkű mankó majd kiesett a hóna alól.
Bódog, a boldog bulldog a levegőben szaglászva felvakkantott:
- Kutya legyek, ha nem krampuszszagot érzek!
Rosszcsont, a hivatásos anyaszomorító hüledezve düledezett.
- Kipp-Kopp! Hipp-Hopp! Ott legyek, ahol vakarok! - ismételte meg a varázsigét a biztonság kedvéért Kriksz-Kraksz, a kiskrampusz és káprázó szemekkel körbepislogott.
- Fura idők járnak mostanság! Decembernek, a Dac-embernek se híre, se hava, Télapócának meg furkósbottal sem lehet ütni a nyomát! - sandított Bocsi Bácsi a távolban randalírozó rémszarvasok és a semmireküllő moun-tainbikákon nyivákoló nyüvek irányába. - Ráadásul még kiskrampuszok is potyognak az égből! Azt a kénbűzös mindenségit! Mi szél fújt erre, krampuszkám?
Kriksz-Kraksz kihúzta magát, mint egy szálfa.
- Egy fiúcskát kell megtalálnom! Vajon felismerem, ha meglátom? - Lassan körbejárta Rosszcsontot, a komisz kamaszt. - Szakadt a ruhája, bamba a kutyája.
Bódog, a boldog bulldog méltatlankodva vakkantott egyet, de lehet, hogy kettőt. Rosszcsont megigazgatta megviselt gúnyáját, majd a kiskrampuszra meredt.
Alaposan szemrevételezték egymást, tetőtől-talpig, ahogy illik.
- Hijnye, a rézangyalát! - szisszent fel Bocsi Bácsi, mintha legalábbis lépre csalt méhecskék csipkednék. - Hiszen úgy hasonlítotok, mint két záptojás!
Rosszcsont, az önjelölt gyufakihúzogató csuklott egy nagyot.
- Tyű! az áldóját! Olyan másom vagy, mintha kiköptek volna! - szakadt ki Kriksz-Krakszból is a felismerés. Krucifix sejtelmes szavai egyszerre kétértelmet nyertek.
Bocsi Bácsi kapcsolt a leggyorsabban.
- Hiába, no! Minden rosszcsontban ott bujkál egy huncut kisördög! - somolygott hófehér bajsza alatt, és megrázta a ménkű mankót, hogy ráijesszen egy kicsit az elcsigázott bigákra.
A két záptojás egy ideig kíváncsian méregette egymást, majd Kriksz-Kraksz töviről-hegyire elmesebeszélte hogyan nyerte el egy kártyalapon Mr.Rockafillér és a sanda banda Decembert, a Dac-embert és Kiskarácsonyt. De pontyosan úgy ám, ahogy ez a fura eset Krucifix balszerencséjére bizony megesett!
- Hukk! Nem maradhat el Karácsony csak úgy uk-muk-kukk! - fortyant fel a kiskrampusz Krucifix modorában, aztán jelentőségteljesen Rosszcsont karikacsipás szemeibe nézett. - Szavamra, nem hagyhatjuk, hogy holmi sanda banda elvehesse Karácsonyt a gyerekektől!
- De nem ám, papám! - lelkesedett fel rögtön a borzas bozontú sovány süvölvény. Kemény kobakjába szöget ütött Bocsi Bácsi bölcselkedése a rokkant rigóról, és azonmód felajánlotta segítségét.
Kriksz-Kraksz, a kiskrampusz mindenekelőtt meg akart győződni a boldog bulldog pofáján bimbódzó bambaság valódiságáról.
- Sose aggódj, krampuszkám! Az idő minden ebet begógyít! - köpött egy újabb aranyat Kriksz-Kraksz megnyugtatása végett Bocsi Bácsi, amint előhalászta mellényzsebéből a rézláncon lógó zsebvekkert.
A bambabiztos blöki összeszedte magát, és vigyorgott, mint egy bárgyú ágyú.
- Egyébként is jobb ma egy űzött véreb, mint holnap egy ázott veréb! - vélekedett a ménkű mankóval hadonászva a galambősz nyugalmazott galambcsősz.
Rosszcsont hallgatólagosan egyetértett.
Bódog, a boldog bulldog irulva pirult, hiszen a környékbeli kandúrok nemegyszer körbekergették a Pipi Téren. Legalább annyira rettegett tőlük, mint szurtospeti a szappanos víztől.
Kriksz-Kraksz, a kiskrampusz meg volt győzve.
- A bamba blöki hasikáját, ha úgy akarom, virgonc virgácsommal háromszor megvakarom! - ismételte harsányan a Krucifix-féle varázsrímeket.
A virgonc virgács irgoncul bevirgoncult.
- A bamba blöki rögvest varázsebbé lészen, bármerre megy, mi követjük merészen! - folytatta a kiskrampusz, és közben a virgonc virgáccsal megvakargatta egyszer-kétszer-háromszor Bódog, a boldog bulldog hasikáját. - Így juthatunk végre-valahára December, a Dac-ember és Kiskarácsony nyomára!
Bódog, a boldog bulldog kitett magáért, és továbbra is úgy vigyorgott, mint egy bárgyú ágyú, annál is inkább, mert a virgonc virgács igencsak csiklandozta a hasikáját.
Addig-addig csiklandozta, míg - uram-gatyám! lássatok egy újabb csudát! - azonmód szagképzett őr-döggé változott, de egyik minutumról a másikra ám!
Rosszcsont karikacsipás szemei még jobban kikerekedtek. Bocsi Bácsiban bennakadt a szó a meglepetéstől. Az elcsigázott bigák ijedten odébb csúsztak-másztak.
Bódog, az újdonsült szagképzett őr-dög majd kipukkadt a büszkeségtől, mint Pufi, a felfuvalkodott lufi.
Miután jól kicsudálkozták magukat, Kriksz-Kraksznak nagy mehetnékje támadt. Hiába, szólította a kiskrampuszi kötelességtudat!
- Háromfelé indulhattok - mutogatott a ménkű mankóval az ősöreg kisöreg. - A leisúton, a felisúton, vagy pedig a tántorúton. Ez utóbbit nemigen ajánlom, mert a tántorút eltántorít a célotoktól. Csak azért találták ki bősz boszik, hogy a mafla ifjúságot megtévesszék.
Kriksz-Kraksz és Rosszcsont várakozóan Bódogra, az újdonsült szagképzett őr-dögre tekintettek, hogy mielőbb szagvéleményt nyilvánítson az ügyben.
Bódog, a boldog bulldog, a szagtekintélyek legszagosabbika sokáig szaglászott először ide-oda, aztán körbe-körbe.
- Van egy kis blökkenő, kicsi gazdám! - sóhajtott fel szagzsargonban a bamba blöki, mint aki nehéz döntés előtt ül. Elvégre még soha nem kérték ki szagszerű szagvéleményét. - A leisút felől főtt kolbász illatozik, a tántorútról egy jókora velőscsont csalogat, a felisút felé pedig zsírjában sült szalonna illata csábít. Vajon melyiket válasszuk?
A komisz kamasz és a kiskrampusz összedugták kobakjukat, és meghányták-vetették a dolgot. Végül Rosszcsont döntötte el a kérdést:
- Egye fenyő, irány a leisút! - adta ki a jelszót. - Lefelé amúgy is könnyebb gyalogolni, nemdebár?
Erre mindenki sietett rábólintani.
- Bocsi Bácsi, velünk tartasz? - fordult Rosszcsont az ősöreg kisöreghez. A tettvágy már úgy fűtötte, mint linkpalit a pálinka.
Bocsi Bácsi megropogtatta vén csontjait, mielőtt válaszolt volna:
- Én már csak ilyen maradi maradok, és a Pipi Téren maradok! Tudjátok hogy van ez az én koromban! De ti járjatok szerencsével, fiacskám!
Rosszcsont annak rendje és módja szerint hálálkodott egy sort köszönetképp Bocsi Bácsi bölcs tanácsaiért.
- Cselesen cselekedj, fiacskám! - bocsátotta útjára ifjú barátait a galambősz nyugalmazott galambcsősz, és egy pindurit pöndörített hófehér bajszán. A ménkű mankó úgy állt inas kezében, mint egy nagy felkiáltójel. - Mindig tartogasd az eszed tokjában! Bátorság és botorság között csak egy nyámnyílnyi a távolság! Azaz egy tó, mint száz, vigyázz! Csínján bánj a bínjával, és ne hozz szégyent ősz fejemre!
Rosszcsont jól kobakjába véste Bocsi Bácsi nyakatekert szavait. Bódog, a boldog bulldog búcsúzóul vakkantott egyet, de lehet, hogy kettőt. Kriksz-Kraksz egy kiskrampuszi krampuszit nyomott az ősöreg kisöreg barázdált orcájára, majd azonnal leisútnak eredtek.
Bocsi Bácsi sokáig integetett utánuk a ménkű mankóval, aztán tovább építgette üres tejfelesdobozaiból a féligkész Teiffel-tornyot.
Hőember és a rémszarvasok még mindig gátlástalanul gonoszkodtak, Hóperencia apraja-nagyja pedig szünet nélkül csak óhajtozott és sóhajtozott:
- Se Tél? Se Apó? Se Tél? Se Apó?
