BARÁTH ANNA Budapesten született. Tanulmányait Kanadában fejezte be a Ryerson és a Torontói Egyetemeken. Könyvtárosi és antropológusi diplomát szerzett. Írásai - versek, elbeszélések és tanulmányok - különböző magyar folyóiratokban, újságokban (pl. Tárogató, Krónika) jelentek meg Kanadában. 1986 és 1991 között a Torontói Magyar Rádió főszerkesztője, műsorvezetője volt. Szabadidejében csillagászattal foglalkozik, és az Írószövetség pénztárosa. Torontóban él. Nemrég Árnyékban és fényben címmel jelent meg válogatott írásaiból kötet a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
RÁDIÓS EMLÉKEIMBŐL - részlet a könyvből
Szép napsütéses szombati napra ébredtünk 1986-ban, mikor kisfiamat beíratásra vittem a torontói Magyar Ház iskolájába. A Kanadai Magyar Kultúrközpont akkoriban még a St. Clair úton volt. Elnöke, néhai Ormay József úr az előtérben tartózkodott épp, és mosolyogva üdvözölt:
- Anna, kérem, jöjjön be az irodámba mikor végzett!
Jól ismertük egymást. Abban az időben a Kanadai Magyar Írók Szövetségének pénztárosa és aktív tagja is voltam. E tevékenységem a könyvtárosi munkám mellett végeztem, egyedülálló anyaként. A mi szervezetünk is ott ülésezett a Magyar Házban minden hónapban. Gyakran rendeztünk irodalmi délutánokat a környező városokban is, ahol sok honfitársunk lakott. Büszkén mondhatom, hogy volt közönségünk és az általunk kiadott könyveinket vásárolták is.
Miután beléptem Ormay elnök úr szobájába, meglepetésemre láttam, hogy rajtam kívül már van egy vendége. Bemutatkoztunk. Az idegennek tűnő úr, az akkori Torontói Magyar Rádió vezetője volt, Böszörményi Zoltán. Nevét ismertem, hisz minden adást hallgattam szombat esténként. Az igazi meglepetés azonban csak ezután kezdődött.
- Úgy gondoltuk, hogy ezentúl Ön fogja a rádiót vezetni, Anna, ezennel hivatalosan is kinevezem Önt, a jövő héttől fogva - hangzottak Ormay Úr szavai.
Komolyan mondom, hogy nem tudom mit válaszoltam. Visszagondolván azonban biztos, hogy igen nagy megtiszteltetést éreztem, hisz az ezt követő héten már Böszörményi Zoltánnal együtt csináltuk a szombati esti rádióműsort. Ez volt az első és egyedüli adás, amit Zoltánnal együtt szerkesztettünk. Ő utána elutazott Torontóból. Én pedig öt hosszú évig egyedül voltam a torontói Magyar Rádió vezetője, szerkesztője, szerzője, bemondója és rendezője, szóval ‘mindenese’.
Hát így kezdődött.
A torontói Magyar Rádió a Kultúrközpont, a torontói Magyar Ház rádiója volt. Mint ilyen, heti egy órás ingyenes adásidőt kaptunk szombat este 7:30-tól 8:30-ig a CHIN rádiónál, ami egy úgynevezett multikulturális adó Torontóban. A kanadai törvények biztosították, hogy legyen minden nemzetiségi kisebbségnek rádiója. Három kikötés volt: Ne legyen politika. Szerezzünk fizetett hirdetéseket. Legyen kanadai kulturális hír is minden adásban. A fentiekből láthatják, hogy rádiós munkálkodásom szabályokhoz volt kötve.
Itt, idegenben, ha valaki a közéletben tevékenykedik, mindig van negatív támadás egyes emberek részéről. Sajnos, ezek az emberek nem azt nézik, ami MINKET összehoz, hanem ami SZÉTVÁLASZT. Ez így volt 1986-ban is. Én sem voltam kivétel. Állandóan támadtak. Viszont én folytattam, amit vállaltam.
Most következzen néhány sikerélmény:
Gyakran hívtam meg beszélgetésekre otthonról idelátogató művészeket. Pl.: Korda György és Balázs Klári, Harangozó Teréz, Aradszky László, hogy csak néhányat említsek. Mindegyik találkozásom emlékezetes marad.
Számomra a legnagyobb jelentőségű találkozás Harangozó Terivel volt. Miután elkészítettük a beszélgetést a stúdiónkban, és én megköszöntem, megemlítettem, hogy itt született kisfiam nagy rajongója Terinek. És ő ezt annyira értékelte, hogy meghívott minket vacsorára az egyik előadására, ahol gyermekemmel közös fényképet is csináltatott. Teri meg volt lepve, hogy magyarul tudott beszélgetni Istvánkámmal.
S még két sikerélmény! Mikor Torontóban megnyitották az új HOTEL INTERCONTINENTALT, egyik vezetőjüket, aki magyar volt, szintén behívtam az adásomba. Többek közt kijelentette, hogy munkalehetőség kínálkozik akár fiatal akár idősebb egyéneknek. Az adás után sok telefont kapott. Nagyon elégedett voltam hisz hozzájárultam néhány honfitársam sikeresebb életéhez, azáltal, hogy munkát kaptak a riportom hatására. Itt még hozzáteszem, hogy fiam, sokkal később, szintén ott dolgozott, mint iskolába járó fiatal. Ez életére nagy kihatással volt. Kijárta az egyetemet, s felemelkedett a ranglétrán az egyik vezetői pozícióig a Hotel Intercontinentalban.
Igen jó visszhangja volt hallgatóim részéről az akkori torontói rendőrfőnökkel készített interjúmnak is. A kérdés-felelet angolul és magyarul folyt. Szó esett a torontói lakosok közbiztonsági problémáiról is.
Kis beszámolóm nem lenne teljes, ha kihagynám az engem és a Kultúrközpontot ért TÁMADÁSOKAT egy pár mondat erejéig. Például ez történt az egyik szombat délután:
Akkoriban néhai Endes László volt a Magyar Ház elnöke, s így az én főnököm is. Felhívott lakásomon, ahol már épp csomagoltam az esti adásom anyagát, s majdnem útrakészen álltam. Többek között közölte velem, hogy most, vagyis délután három órakor, az ő irodájában megjelent egy nő és egy férfi (mondta a nevüket is), akik kijelentették, hogy én lemondtam a rádió vezetéséről, és ma már nem megyek be a stúdióba műsort csinálni este 7:30-ra. Igen. Ezt mondták, mert ez a két ember akart helyettem bemenni a stúdióba műsort csinálni!
Szóval Endes úr megkérdezte tőlem igaz-e, amit ez a férfi és nő állít? Természetesen, mivel nem ez volt a valóság, megnyugtattam őt, hogy én nem mondtam le! A rádióadás megy továbbra is, úgy, mint eddig. Hallottam a telefonon keresztül, hogy azonnal elküldte őket. Tehát nem csak hátulról támadtak, hanem egymás ellen is próbáltak uszítani minket. Szerencsére, Endes úr hitt nekem, és minden ment tovább a megszokott rendben.
Voltak, akik röplapokat terjesztettek, mondván, nem jó a műsor, mert nincs benne POLITIKA. Névtelen telefonokat is kaptunk emiatt, szidásokkal telve. Viszont, akiknek tetszett a műsor és megvoltak elégedve, azok mindig megmondták a nevüket! Dehát csinálhattam én politikát? A rádió nem az én privát rádióm volt. A Kultúrközpontnak és nekem a kanadai törvényeket be kellett tartania, ha azt akartuk, hogy magyarul hallgathassanak rádiót Torontó városban és Ontarió tartományban honfitársaink.
Szinte hetente kaptam köszönő telefonokat, hogy jó volt magyar zenét, irodalmat, kulturális híreket hallani. Idősebb hallgatóim igen örültek például a vallási rovatnak, hiszen magyarul hallották az IGÉT azok, akik nem tudtak a templomba eljutni. A köszönet honfitársaim részéről több volt, mint az ismeretlen személyek támadásai! Öt év hosszú idő!
Büszke vagyok az elért eredményekre. Kormánykitüntetést kaptam mind a kanadai, mind az ontarioi kormánytól a munkásságomért. Ma is úgy érzem, érdemes volt, minden nehézség ellenére.
Baráth Anna
Annyit szeretnék hozzátenni még, aminek nagyon örültem és most is örülök a visszaemlékezésemkor is, hogy kisfiam, aki itt született, de a magyar iskolában és a cserkészetben töltötte a hétvégéit, minden szombat este otthon ült a rádió mellett és felvételeket készített. Ezért minden egyes rádióadásomról van egy másolat a mai napig is. És büszkén őrzöm ezeket a kazettákat.
Több mint harminc év telt el azóta. Izgalmas, mozgalmas, érdekes idők voltak.
Ha valaki most megkérdezné miért csináltam, hisz pénzt nem kaptam érte, mit felelnék?
Mert magyar vagyok. Ha újra kellene, újra csinálnám. Idegen országban élek, de a kultúrám mindig az enyém marad. És ha csak egy embernek is tudtam segíteni - megérte.